Az egotörésről Röviden
Ezen életünk kezdetén, kisgyerekkorban, a színészhez hasonlóan, elkezdjük felépíteni életünk „főszereplőjét”, személyiségünk, egonk… Igen ám, de 3-4 éves korig nem vagyunk tudatosak, így az „alapokkal” amiket ekkor teszünk le, nem vagyunk tisztában, később nem emlékezünk rájuk. Pedig nagyon fontos, életünk „alap programjai” ilyenkor fogalmazódnak meg és ezek mind alap értékrend tudat alattiból meghatározzák életünk, mint egy korlátrendszer behatárolják mozgásterünk… Mondják, hogy az ember korlátjai abból fakadnak ahogy egy adott kor lát… Így mi is csecsemő illetve kisgyerek korunk látásmódja alapján fogalmaztuk meg, alakítottuk ki korlát rendszerünk… Természetesen, ahogy felnövünk, tudatosítjuk magunk körül a világot, belehelyezkedünk és tapasztalataink alapján kialakítunk egy világképet, ami mondhatni, sokkal „fejlettebb, érettebb” mind az előző, de ennek ellenére az elsődleges, kora gyerekkori megélések, a tudat alattiból meghatározóbbak, s így krízis szituációkban legtöbbször automatikusan bekapcsolnak, s az ember annak megfelelően viselkedik, reagál le helyzeteket, mondhatni regresszálódik, visszacsúszik abba a gyerekkori állapotba, amikor ez a megoldás megszületett.
Az egotörés révén ezen „programokat” térképezzük fel és engedjük el, alakítjuk át…
Mi is az egotörés
Hogy ha az ego fogalmát halljuk valamilyen összefüggésben, akkor – általában – az emberek azt gondolják, hogy az illetőnek egos dolgai vannak, egoista, azaz az egoizmusával van dolga, s másnak baja ő vele miatta. Pedig az ego – ha egy picit utána járunk – kiderül, hogy nem egy rossz, vagy jó dolog, hanem az emberi léleknek egy része, amelyen keresztül megnyilvánul ebben – az anyagi, vagy fizikainak is mondott – világban, épp ezért földi én-nek is nevezik.
Miért kiút a szenvedésből
Az – ma már – mondhatni köztudott, hogy van auránk… Amíg a kezünk elér körbe, addig körbe vesz minket egy tojás formájú színes fény, energia test. Az auránk része az asztráltestünk, lelkünk, illetve étertestünk, amit keleti kifejezéssel hívnak csí, vagy prána testnek is. Míg az előbbi ösztön életünk, valamint gondolati, kedély és akarat világunk helye, az étertestünk az élet energiáknak ad helyet.
Mivel tudatos érzékelésünk fizikai testhez kötött – a legtöbb embernél – ezért mondhatjuk, hogy az auránk köztünk és a világ között van. Bizonyos értelemben elválaszt az objektív világtól az által, hogy mindent „átszínez” a maga valóságával.
Az auránkban vannak a sors, karma csirák is amelyek adott helyzetben, megfelelő helyen és időben, a megfelelő emberrel találkozván eseménnyé alakulnak. Ezek a „csirák” színezik át az auránk és mondhatni takarják el a „szemünk” elöl az objektív valóságot. Egy hasonlattal élve, olyan mintha egy sok színű szemüveg lenne rajtunk amin keresztül nézzük a világot. Mivel ma még a legtöbb ember nem kezdett el foglalkozni a tudatos önismerettel és sorsformálással, aminek eredményeként az auráját megtisztítja a múlt lenyomataitól, így egy-egy sors, karma csíra számtalanszor is „kipörög”, eseménnyé alakulva, amíg feloldódik egy helyes tett révén és a mögöttes ismeret képességgé válik. Mondhatni, hogy ez a mai ember tragédiája, ugyanaz az esemény – pepitában – számtalanszor megismétlődik, mert nem tud mit kezdeni vele…. ez a szenvedés… legalább is ebből a szemszögből nézve…
Az Egotörés abban tud segíteni, hogy elkezdjünk tudatosan élni, figyelve a velünk történteket és az eseményeket, amelyeket megpróbálunk „visszafejteni”, azaz rálelni az őt aktiváló sors, karma csírára – amely megfogalmazható egy tévhitben – és azt feloldani, elengedni… Így egyre jobban feltisztítjuk az auránkat, egyre fényesebbé, egyre átlátszóbbá, átláthatóbbá válik, aminek eredményeként egyre objektívebb valóságot érzékelhetünk, egyre jobban, többet tudunk jelen lenni… Ezért az Egotörés „kiút a szenvedésből”…